Szerencsésebbek leélnek egy teljes életet. Elején egyre csak nyílik a világ, később hol megrekedünk, hol továbblendülünk, a végén úgy érezzük, kezd beszűkülni a lehetőségek tárháza és egy keskeny, egyre sötétedő alagútba kényszerülünk, ahol a bejáratot már ismerjük, de a kijáratot csak reméljük.

Kérdés mindig ugyanaz, hogy miért? Miért történnek a rossz dolgok velünk? Miért nem tart a szerelmünk örökké? Miért tudok egyes helyzetekben erős lenni, más hasonló esetben pedig teljesen elveszett? Miért nem tudok megfelelni az embereknek vagy akár a társadalomnak?

Persze, már most is léteznek ezeket a kérdéseket megválaszoló “könyvek”, Biblia, Korán, Tóra, stb., amik az élet célját, értelmét próbálják megmutatni, sok esetben részletekbe menő segítséggel, hogyan éljük az életünket, hogy beteljesítsük, amiért itt vagyunk. Ott vannak továbbá a motivációs tanulmányok, amik ugyancsak azzal a céllal születnek, hogy segítsenek eligazodni a nem éppen problémanentes útunkon. Persze, az utóbbiakkal jó pénzt is lehet keresni.

Azt gondolom, minden könyvnek, forrásnak igaza van, minden egy célt szolgál. Az elkövetkezendő sorok csupán egy megfigyelő ember képzelgései, egy akváriumban úszkáló hal víziói a kinti világról.

Élet a halál után?

Gyerek koromban - materiális neveltetést kapván - mindig megnyugtatott az a tény, hogy a halál után nincs semmi, egyszerűen vége, ennyi csak. Később, mikor a figyelmemet - sok más emberhez hasonlóan - az élet értelmének megértésére fordítottam, teljesen elbizonytalanodtam.

Most már máshogy látom. Azt gondolom, nem hogy van élet a halál után, de létezik előtte is, mielőtt megszületünk ide, ebbe az univerzumba. A halál csak egy epizódnak a vége, számomra azt jelenti, hogy egy életet eljátszottunk ebben a virtuális játékban. Na de ha ez egy játék, akkor ki játszik? Ki ül a konzol mögött? Miért játsza ezt a játékot "velem"? Mi a célja a játéknak?

Kezdjük az utolsó kérdéssel, azt gondolom, hogy a játék célja a tanulás. Milyen érdekes, a nagy orosz spiritiszta, 6. Lenin is megmondta...háromszor is (Učiť sa, Učiť sa, Učiť sa). De mit akarunk megtanulni? Na ez a kérdés közelebb visz a megoldáshoz, de hogy ezt megértsem, meg kell értenem, hogy kik űzik ezt a játékot.

Nagyon sokan szerepelünk ebben játékban, itt a földön kb. 7 milliárdan és ki tudja, hányan még más bolygókon. 

Felmerül a kérdés, hogy ha mi játszuk ezt az élet nevű túlélő show-t, akkor mi emberek találtuk ki ezt az univerzumot is? A válasz igen és nem. Ezen a síkon nem, azaz mi csak egy avatárok vagyunk, amit egy másik síkon lévő énünk mozgat.

Mi csak egy bábok vagyunk?

Ez egy elég szomorú gondolat, hogy ül valaki a messzeségben és az ő egér kattintgatásait követjük birka mód. Hát nem kiábrándító? Egyrészt csak ebből a világból nézve tűnik annak, másrészt - azt gondolom - nem így történik.

Evilági lényként, úgy gondoljuk, hogy mi irányítunk, a saját életünkért mi vagyunk felelősek és mindenről, amit teszünk, kizárólag mi tehetünk, mi értünk jött létre ez a világ. Sajnos meg kell hogy erősítsem ezt a hitet. Igen, mi vagyunk a teremtés koronái, meg persze az állatok, a növények és most csak e bolygó szülötteiről beszélek.

Hogy lehet, hogy ugyanoda sorolom az állatokat és a növényeket, ahova az embereket? Hiszen az ember például abban különbözik tőlük, hogy keresi Istent, a teremtőt. Később összeáll a kép...

Haladjunk inkább az avatárunk mögött megbúvó játékos megtalálásának izgalmas útján. Ki lehet az, aki ezt a gúnyt játsza velünk? Emellett felmerül egy másik izgalmas kérdés is, melyre adott válasz az életem második felében teljesen megváltoztatta a világ szereplőiről alkotott véleményemet. Ha velem ez történik, akkor az összes többi emberrel is ez történik?

Úgy gondolom, igen. Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy mögöttem egy “játékos” nyomkodja a konzolt, akkor ebből egyértelműen következik, hogy mindenki mögött áll valaki vagy valami, aki vagy ami hasonlóan tesz.

Utánozol?

Lányom kedvence volt gyerekkorában a Sims nevű számítógépes játék. A lényege, hogy létre kellett hozni szereplőket, családokat, meg kellett tervezni az életterüket és az életüket. Ha beállítottuk az alap paramétereket, akkor elkezdődött a játék és az általunk ismert életet szimulálva automatikusan haladt a játék a maga útján. Persze így unalmas lett volna csak nézni, hogy mi történik, ezért az ineraktivításnak nagy szerep jut. Bizonyos döntési helyzetekben belenyúlhattunk a játék menetébe és akár új irányba is fordíthatjuk a történéseket.

Mire akarok kilyukadni? Erre egy példabeszéddel tudok válaszolni. Egy ember kenuval evezett le a folyón, de egy kanyarulatban az erős sodrás nekicsapta a partnak és meg kellett szakítani az útját. Kiszállt és elkezdett szitkozódni, mérges volt és elkeseredett, hogy milyen szerencsétlen, hogy ez történt vele. Mikor már jól bepörgette magát a sajnálkozásba, épp arrajött egy ember. Mikor odaért hozzá, ezt mondta: mekkora szerencse, hogy épp ebben a kanyarban szállt ki a kenujából, mert nem sokkal arrébb egy hatalmas vízesés található, ahol biztos halálra zúzta volna magát.

Ez nagyon misztikusnak tűnik. Vagy mégsem? Esetleg megtörtént Veled is, hogy ami elsőnek egy bosszus hátráltatásnak vagy rossz dolognak tünt, azért később hálálkodtál, hogy megtörtént, mert végsősoron jóra fordult az életed ezáltal? Hálás is lehetsz...saját magadnak.

A vicc kedvéért képzeljük el, hogy tényleg ül valaki a monitor mögött és minket inzultál. Van esély arra, hogy ő átlátja, miről szól a játék? Hogy mi a célja? Ha nem egy egysejtű nyomkodja a billentyűzetet, akkor elég valószínű, hogy teljes összefüggésében átlátja az egész történést. Tovább megyek, nem csak a mi szerepünket ismeri, de a körülöttünk lévőkét is. Micsoda hatalom! Ez már akár isteninek is nevezhető. No de ne szaladjunk ennyire előre!

Játékszabályok

Maradjunk még egy kicsit az előbb említett számítógépes játéknál. Van-e értelme az általunk játszott karakter részére szabályokat meghatározni, hogy mikor mit tehet és ha nem teszi, jól megbüntetjük? Nyilvánvalóan nem, hiszen ez az izgalmas a dologban, hogy a történések olyan helyzeteket alakítanak ki, amiből - mi játékosok - tanulhatunk vagy egyszerűen csak élvezzük a játékot.

Persze ajánlásokat lehet tenni, mert ha nem követjük azokat, hamar unalomba fulladhat, esetleg a nem várt irányba fordul a játék vagy legrosszabb esetben meghal a karakterünk. Ha esetleg azért akarnánk szabályokat meghatározni, mert “hibára” futna a játék, akkor nagyon rosszul lett megírva a program. Valljuk be, a Sims alkotói ügyesen összerakták a szoftvert!

S hogy átkössek az egyértelmű áthallásra, azt gondolom, hogy ez a világ, ahol materiális életünket éljük, tökéletes. Nincs szükség szabályokra. Segítségek, cheat kódok persze jól jönnek. Ilyen volt a Mózes által “publikált” tízparancsolat vagy a korán által meghatározott viselkedés kódex. Elnézést a leegyszerűsítésért! Ezek mind olyan ajánlások, amik megmutatják a játék céljának eléréséhez vezető utat. Egy lehetséges alternatívát mutatnak ahhoz, hogy beteljesedjünk...

Hova akarunk eljutni?

Megint visszajutottunk oda, hogy mi a játék célja. Előbb már érintettem a számomra kézenfekvő választ, tanulni szeretnénk. No de honnan indultunk és mit akarunk megtanulni? Erre vallási felekezettől és ideológia beállítottságtól függően több felelet van. Sokak szerint már itt az életben az isteni lét, mások szerint az értékteremtés a cél. Persze, a többség egyszerűen csak boldogan akar élni.

Ez itt a lényeg. Mindenegyes ember különböző céllal születik ide, de a végső cél, a tökélesedés, a szellem fejlődése.

Képzeljük el, hogy többször próbálkozhatunk, előre tudjuk, hogy rengetegszer leszülethetünk. Ebben az esetben logikus érv lehet, hogy nem egyszerre akarnánk mindent megtanulni egy élet alatt, hanem szépen sorjában végigmenni a tanulás rögös útján. Nem kell sietni, van idő...gondolhatnánk.

Szellemünk kitalálta, hogy az itteni tudatszintünk fejlődésével megpróbál ő is fejlődni. Hát köszi! Mi itt szenvedünk, sokszor elég keményen, hogy az ő fejlődési igényét beteljesítsük.

Miben tudna ő fejlődni, hiszen a földi énünkhöz képest ő sokkal fejlettebb, összetettebb. Vagy mégsem? Nézőpont kérdése. Nem ismeri az emberi gyarlóságot, csak a szeretetet. Persze, nem azt a ragaszkodást, mint amikor a szerelmünk nincs velünk és hiányoljuk, mert magunknak akarjuk és belőle akarunk töltekezni. Nem, ez teljesen más. Ez a feltétlen szeretet.

Ha ennyire tökéletes, miért akar fejlődni? Hova akar eljutni?

A szellemek egy nagy egységet alkotnak, ahol vannak közelebbi és távolabbi “szomszédok”. Jól behatárolható körben a szomszédok együttműködnek a játékban, közösen találják ki, hogy milyen játékot játszanak végig ebben a világban. A cél az együttműködés, hiszen kizárólag ebben tudnak fejlődni.

Elindítják a játékot, ahol mindenki egy külön avatár, de a játék végére meg kell tanulniuk együttműködni a társaikkal. Na ezt jól elszúrtuk, mert itt van a legtöbb problémánk. Szinte mindenki ezt szúrja el.

Lehet, hogy nem is a pénzszerzés, a vagyon összeharácsolása a cél, hanem a társas együttműködésben kell fejlődnünk?! Lehet, hogy itt a földön el kellene jutnunk a feltétlen szeretet megéléséig? Hát ez elég nehéz lesz...

Szabad akarat?

Az eddigiek alapján felmerül a kérdés, hogy ha a játékos kitalálta, mit fog velünk játszani, előre meghatározta, hogy kivel mit fogunk tenni az utunk során, akkor mennyi ráhatásunk van a saját életünkre. Ismerős, ugye? A szabadakarat kérdése, amit minden hívő - vallási hovatartozásától függetlenül - feszeget.

A válasz az egyik legfontosabb iránymutató az életünkben. Azt gondolom, az utat kijelöltük saját magunk számára, de bármikor változtathatunk az irányán, bármikor más célokat tűzhetünk ki magunknak.

Ez persze érdekes jelenségeket okozhat. Képzeljük el, hogy egy folyó kilép a medréből. Beláthatatlan következményei lehetnek az eseménynek, hiszen a mederben folyva mondjuk a tengerbe ömlik, de kilépvén eláraszthat erdőket, településeket, de mindenképpen elmondható, hogy nem a tenger felé halad. Persze, később visszatalálhat a mederbe, ha a körülmények ezt elősegítik és általában elősegítik.

Meggyőződésem, hogy az élet is ilyen. Haladhatunk az előre kijelölt úton és akkor elérem a célom, de bármelyik helyzetben dönthetek úgy, hogy nem a “mederben” haladok. Na ilyenkor mi van? Semmi. Minden rendben, de tényleg. Nehezebben, lassabban fogom elérni a célom, sőt az is lehet, hogy nem is érem el. No para, annyi élet van, amiben korrigálhatok...állítólag kb. 700 élet...csak ebben a ciklusban.

Amennyiben az előre kijelölt úton haladunk, akkor csak mozizunk, végignézzük, hogy a szellemünk milyen életet álmodott meg és elősegítjük a fejlődését, beteljesítettük a feladatunkat.

Persze, ez nem egy hagyományos mozi, ahol popcorn-nal a kezünkben, hátradőlve nézzük a filmet. Nem, ez egy interaktív mozi (4DX). Ahhoz hogy a cselekmény előre tudjon mozdulni, meg kell tenned a tőled telhetőt...a lehető legtöbbet.

Ugyanakkor, bármikor módosíthatod a történések irányát. Ekkor a film teljesen átalakul az új igényeknek megfelelően. A forgatókönyvben meghatározott, szereplők közötti összefüggések és cselekmények is megváltoznak, hiszen folyamatosan együtt mozognak, de mindig megpróbál az eredeti terv szerint haladni.

Segítség!?

Honnan tudjuk, hogy az előre kijelölt mederben haladunk? Mi segít az utunkon? Az előbb már említettem pár külső segítséget (pl. szentírások), melyek vallásos "besorolása" miatt vagy vakon követnek vagy vakon elutasítanak e világ szülöttei.

Az ember olyan buta faj, sokszor a saját kárán szeret tanulni, szeretjük ezt tapasztalásnak nevezni. Bele kell nyúlni a tűzbe, hogy megtudjuk, forró. Tényleg bele kell nyúlni? Mindenáron a kárunkon kell tanulni? Vagy esetleg van valami, ami figyelmeztet, akár terel adott helyzetben?

Most sokan legyintenek, hogy persze megint az intuíció. Pedig igen. Mi is ez az idegen szó mögé bújt, megfoghatatlan kifejezés? Isteni sugallat? Megérzés?

Próbáljunk megint csak eljátszani a gondolattal, hogy egy szellem játékának beteljesülései vagyunk, ahol mi az előre eltervezett játékmenetet követjük. Azt is képzeljük el, hogy ez az információ belénk van kódolva. Tovább megyek, az eddigi életeink során összegyűjtött összes tapasztalattal rendelkezünk.

Ha előre kódolva van, mit is kell tennünk, akkor adott helyzetben egyszerűen csak lehívjuk az “utasítást”? Hogy ez nem ilyen egyszerű? De, az! Nincsenek véletlenek, véletlen történések, a dolgok úgy történnek, ahogy azt előre kijelöltük. Egyszerűen csak követni kell az utat.

Tudom, sokan rálegyintenek, ha tényleg ilyen magától érthetődő lenne a dolog, akkor mindenki eszerint élne. Nagyon sokan tesznek így, több felekezet, vallási irányzat próbál a belső hangra figyelni pl. meditáció által, de az intuíció mindentől függetlenül rendelkezésre áll minden ember számára.

Azt gondolom, ahhoz hogy ezt jobban megértsük, foglalkoznunk kell az ember agyának leegyszerűsített felépítésével.

A bal agyféltekénk szekvenciális funkciónalítású, azaz megpróbálja a materialista világból érkező impulzusokat sorban, egyesével feldolgozni. Ez az agyfélteke tart ebben a világban, gondoskodik a logikai kihívások megoldásában valamint ez értelmezi az idő fogalmát. Igazából, ő alkotta meg azt.

A jobb agyfélteke viszont másképp működik, összefüggéseiben látja a világot, állítólag ide kapcsolódik (sugárzódik) be a másik síkon lévő énünk. Az általunk racionalásnak definiált cselekvések felett áll, felülírhatja azt.

E két agyfélteke együttműködése, egyik-másik dominanciája határozza meg az élethez való viszonyunkat, eszerint működünk. Férfiaknál a bal agyfélteke dominál, ezért tud pl. egyszerre csak egy dologra koncentrálni, logikusan gondolkodni. Nők esetében pedig a jobb agyfélteke dominál. Inkább emocinálisabbak, azaz érzések alapján döntenek, aszerint cselekszenek. Női megérzés kifejezés is innen ered.

Követnünk kell-e az utat?

Felmerül kérdés, hogy bízhatunk-e abban, aki az utat kijelölte. Ezt a kérdést egyes vallásokban Isten káromlásnak hívják. De tényleg, a mi beszűkült látásmódunkkal, a hiányos információinkkal hogy tudnánk megítélni, felülbírálni a minket létrehozó szellem döntéseit, aki teljes egészében látja az összefüggéseket? Visszanyal a fagyi?

A kisgyermek fél az injekciótól, ő csak azt látja, hogy fájdalmat fog érezni, de a szűlő pontosan tudja, hogy ez a gyermek egészsége érdekében történik. Ebben az esetben a gyermek meg tudja ítélni a szűlő tettét, átlátja az összefüggéseket? (Én ilyenkor menekültem a rendelőből, nem érdekelt, hogy miért kapom.)

Akár mit is csinálunk, nem lehetünk okosabbak az avatárunkat irányító szellemünknél. Már csak azért sem, mert valahol ő mi magunk vagyunk, nem érdemes vitatkozni magunkkal. Isten útjai kifűrkészhetetlenek...

Legyen az ő baja, mikor a saját síkján el kell számolni a tervével és annak beteljesedésével.

Mátrix?

Megpróbálom összefoglalni, amit eddigiek során képzelegtem...

Azt gondolom, létezik egy szellemi sík, ahol az ott lévő szellemek összeálltak és letrehoztak egy virtuális világot, amiben az általuk megalkotott avatárokkal szerepeket játszanak, hogy minél többet fejlődjenek a társas együttműködés terén.

Ez eddig szép és jó, de hogy épül fel ez a valóság, amiben mi élünk?

Sajnos a materializmus azért nem életképes ideológia, mert az anyag nem létezik. A tudomány képviselői felfedték mostanra, hogy az általunk anyagnak definiált valami elemi szinten rezgésekből álló energia. Egyszerű információhalmaz, amit az általunk létrehozott avatár az érzékszervein keresztül dekódol és ezáltal valóságnak él meg. Egyfajta hologram.

Nem kell ebben hinni, nem kell eszerint élni, egyszerűen érdemes eljátszani a gondolattal. Mondhatok én itt bármit, nincs bizonyíték arra, amit állítok, sem az ellenkezőjére. Ez is csak hit kérdése, ami sokszor nem racionális érvek alapján születik illetve sohasem.

Persze, ha aszerint élünk, hogy folyamatosan emlékeztetjük magunkat, ez csak egy virtuális valóság, akkor nehezen fogjuk beteljesíteni a küldetésünket. Gazdagok a lelki szegények.