Figyel a hold a felhők mögött,
Lesi, milyen kedvem van ma,
Belül feszít, kérlel most engem
A  hős tanítások hamva.

Nem hiszem szavát az életnek,
Ellenáll az énem hangja,
Szorgosan gyüjti az okokat,
Mint az az izgatott hangya.

Lelkem szomorú, hogy feladtam őt,
Kitartón tolja a képet,
De oly soká nem ismertem fel
A hasztalan múló évet.

Elment ez is, és itt van újra,
Szabadság vágya múlik el,
Feladom a nehézkes hitem,
Soványan él, telik el.

Angyalok szava halkan súgja,
Figyelmem őket veszti el,
Várom a kifakadó tavaszt,
Amely így sosem jöhet el.

De ott van a nyár, a lélek fény,
Beragyogja fájó testem,
Mikor a jelen féltő vásznán
Szomorú arcomat festem.