Csuklyás ruhában érkeztem meg,
Szenvedélytől éretlenül,
A világ csöppnyi buborékban
Ajándékként elém terül.

Vakítóan aranylik nekem,
Kinek e föld kis tanterem,
Kérésemre, mind mire vágyok,
Pillanat alatt itt terem.

Gúnyám holdként ölti rám fényét,
Rámnőtt az idővel telve,
Meleget biztosít a télben,
Míg az éj sötétben telne.

De rámtelepül a forróság
Árnyéktalanságában is,
Ilyenkor a kép, mit közvetít,
Félrevezetően hamis.

Egyre kevesebbszer fúj a szél,
Egyre többet sivatagi nyár,
Palástom teherként nehezül,
Levenni oly' jó volna már.

Már tüdőmben érzem az ízét
Ama szabad lélegzésnek,
Mit meztelenek tűnő testem
Szabadságba beleréved.

S a célom ekkor teljesül be,
Hisz' a lét nem az út vége,
E bölcsesség adja át színét,
Ettől kék a lenkünk vére.